Installációs felhívás!

2019-ben ünnepeljük az első Waldorf iskola és a Waldorfesztet is inspiráló Waldorf-pedagógia megszületésének századik évfordulóját. Fesztiválunkon megidézzük ennek a száz évnek máig érvényes gondolatait, kreatív hagyományait és szeretnénk a természethez hasonlóan szépen és tisztán előállítani vagy akár alkotni, teremteni olyan dolgokat, melyeket sokáig nézhetünk és csodálhatunk.

A fejünk felett lesz egy nagy (papírmasé) sólyom, ez a sólyom szeretné lerakni a tojásait, amit nektek kellene elkészíteni.

Szeretnénk, ha minél többen eljönnétek, és megépítenétek a tojásokat: bármekkora tojást lehet építeni, bármilyen természetes anyagból, amit találtok a környezetetekben, vagy hoztok magatokkal: kövekből, ágakból, levelekből, virágokból, vagy abból, ami eszetekbe jut. Ami jó, ha a tojásnak tojás alakja van, és úgy rakódik össze, hogy a természet egy ideig még megtűrje magán, hogy sokáig csodálhassuk. A tojások ne szétszórt, halott installációk legyenek, ösztönözzenek cselekvésre, de feltétlenül állítsanak meg, nevettessenek vagy sokkoljanak, gyönyörködtessenek, de semmiképpen se engedjenek el senkit gondolkodás nélkül. Várjuk tehát néhány fős csapatok jelentkezését, akik a fesztivál ideje alatt, június 8. szombat 17.00 óráig megpróbálkoznak a tojások lerakásával, elkészítésével. Minden elkészült tojást megbeszélünk és jutalmazunk.

Érdeklődni és regisztrálni május 30-ig itt lehet: Murai Gábor, 30/340 31 32, murai.gabor07@gmail.com Egyéb információk, képek, filmek: www.waldorfeszt.hu

Várjuk a jelentkezéseteket!

Üdvözlettel:

A Waldorfeszt szervezői

Kapcsolat

email: info@waldorfeszt.hu

program: program@waldorfeszt.hu