Ismétlés: Első projektünk az Ismétlés című előadás, amelyet folyamatosan alakítunk, így a tavalyi Waldorf feszten előadotthoz képest is történt benne változás. Az Ismétlés jelenetei nem állnak össze egy történetté, mint ahogy mi magunk is sokszor életünk értelmezhetőségnek bizonytalanságát tapasztaljuk. Az Ismétlés kísérlet egy dilemma kifejezésére: a körben forgás tapasztalatával szemben megfogalmazható hit az egyénileg ill. közösségileg értelmezhető fejlődés-történetekben. Menetidő: 60 perc
Asztali történet: Új előadásunk, amelyet a Waldorf feszten mutatunk be először. Mi várható benne? Érzelmek, jó zenék és természetesen szó lesz Istenről is (mint mindig). Magyarul nem tudók is érteni fogják többnyire. Menetidő: 30 perc.
A Front Színház egy 2020-ban alakult független színházi csapat.Tágabb perspektívájú, filozófiai alapok erősen hatnak a színpadi elképzeléseinkre. Talán az „alternatív” és „kísérleti” kifejezések is illenek ránk.
Társulatvezető: Fülöp András
Színészek:
Erdélyi Anna
Kecskés Tibor
Kelecsényi Panni
Öskü Bálint