Térképek

zebegeny terkep szonyitabor terkep

Házirend

A Waldorfeszt egy olyan rendezvény, ami az szabadság, béke, nyitottság és egymás tisztelete jegyében szerveződik meg évről évre. Azzal, hogy eljössz a Waldorfesztre, ezeket az eszméket Te magad teremted és kérjük, hogy azt amit közösen létrehozunk, tiszteld és ne rombold. Örülünk, ha együtt vagyunk és Ti is hozzátesztek a Waldorfeszthez!

Belépés

A belépő átvételével elfogadtad a rendezvény és a helyszín házirendjét, melynek megszegése a rendezvényről való kizárást okozhatja. A Waldorfeszt 2019.06.07-én pénteken 17:00-kor nyitja kapuit és 2019.06.10-én hétfőn 12.00-kor zárja. A fesztiválra belépni csak érvényes karszalaggal lehet, melyet a bejáratnál tudtok átvenni. Elszakadt, sérült karszalagokat kérjük az infó pultnál jelezzétek . A rendezvény alulról szerveződő, kis költségvetésű, nekünk nagyon sokat számít az, ha tényleg megvásárolod a belépőt, ugyanis ezzel is támogatod a mi munkánkat.

A Waldorfeszt mindenki számára nyitott, azonban a belépésnek vannak korhoz kötődő korlátjai. A rendezvény 10 év alatt ingyenes, 16 éves korig csak szülői felügyelettel lehet belépni a rendezvényre. 18 év alatti vendégeinknek megkülönböztető karszalagot adunk, mivel őket alkohol tartalmú itallal nem szolgáljuk ki.

A helyiek számára külön kedvezményt biztosítunk, ezzel szeretnénk kifejezni hálánkat, hogy befogadnak. Zebegényi lakosok számára lakcímkártya felmutatása ellenében 1 000 Ft/nap/fő áron biztosítjuk a napijegyet, melyet csak a helyszínen lehet megváltani. A kedvezményeket csak a megfelelő jogosultság igazolása után áll módunkban elfogadni.

Mindennek a kulcsa a mérték. Szerintünk akkor működik ideálisan egy fesztivál, ha mértéktudóan viselkedünk. Erős alkoholos befolyásoltság alatt lévő embereket a rendezvényre nem engedünk be. A pénztártól való távozás után a jeggyel, a fizetett illetve a visszaadott pénzösszeggel kapcsolatos reklamációt nem fogadunk el! Mindenki saját felelősségre vesz részt a rendezvényen.

A Waldorfeszt területére belépni, vagy kilépni csak a kijelölt helyek szabad és az arra nem kijelölt utakon veszélyes is. A fesztivál gyönyörű környezetben kerül megrendezésre, ezért kérjük, hogy csak a kijelölt helyeken tartózkodjatok és óvjuk környezetünket, vigyázzunk az erdőre, Zebegényre.

Szabályszegés esetén a szervezők indoklás nélkül kizárhatják a szabálysértőt a rendezvényről! Tudjuk, hogy a mi közönségünk barátságos, eddig soha semmilyen probléma nem történt, tartsuk is meg jó szokásunkat.

A Waldorfeszt területére járművel behajtani tilos, kivéve akiknek külön engedélyük van. A fesztivál közel van Budapesthez, így érdemes a vonatot, vagy a bicikliteket igénybe venni. A biciklizést és minden környezettudatos megoldást támogatunk, és Zebegényben jól is jön, ha ott van a biciklitek! Fesztiválozás

Mindenféle kábítószer használata tilos. Bármilyen erős alkoholos befolyásoltság, kábítószer hatása alatt lévő fesztiválozót a szervezők indoklás nélkül kizárhatják a rendezvényről. Legyünk tekintettel egymásra! Fiatal vagy és kíváncsi? Türelem! A rendezvényen 18 év alattiaknak tilos az alkohol fogyasztása. A 18 év alatti vendégeinket külön karszalaggal illetjük, így a pultnál véletlenül sem juthatnak alkoholos italhoz. A pultnál dolgozó személyzetnek joga van az életkor igazolását szolgáló okmányt ellenőrizni.

A rendezvényen semmilyen hozott tárgy után nem vállal felelősséget! Amennyiben elhagytál valamit, vagy találtál valamit, kérjük, azt az információs pulthoz vidd el, vagy keress meg egy szervezőt a problémáddal. Amennyiben elhagytál valamit, az információs pultnál érdeklődj. Különösen szeretjük, hogy ezidáig az egyik “legtisztább fesztivál” jelzővel illettetek bennünket. Ez részben annak köszönhető, hogy ügyelünk a szemétre, részben pedig Nektek, hogy ügyeltek arra, hogy ne szemeteljetek és használjátok a kihelyezett szelektív szemeteseket! Nagy lehetőség, hogy Zebegény befogad minket és hogy a Szőnyi Táborban lehetünk. Tartsuk ezt tiszteletben és figyeljünk a környezetünkre, hogy még sok éven keresztül Zebegényben lehessünk.

A fesztivál területén belül is ügyeljünk arra, hogy éjszaka többen már alszanak a tábor területén belül, így legyünk tekintettel a hangerővel is rájuk, valamint a fesztivál területéről kilépve pedig mindenkit megkérünk, hogy ügyeljen arra, hogy Zebegény utcáin halk legyen a lakók nyugalmának érdekében. Ez is fontos alapja annak, hogy a Waldorfeszt még Zebegényben lehessen még hosszú ideig. Egymás testi épségére mindenki köteles figyelni. Bármilyen testi épséget veszélyeztető jelenséget észlelsz, azonnal jelezd a szervezőknek. Aki veszélyezteti a fesztivál vendégeit, illetve a szervezők úgy ítélik meg, hogy veszélyezteti a rendezvény biztonságos lebonyolítását, azt indoklás nélkül kizárhatják.

Bármilyen rongálás esetén, az okozó köteles állni annak javítási költségeit!

Egészségügyi probléma esetén 0-24-ben keresheted a térképen jelölt egészségügyi ponton szolgáló orvosokat, vagy a szervezőket. S.O.S-ben hívható számok: +36 30 665 5944 vagy + 36 30 454 3128. Ezen a két számon a rendezvény szervezőit éred el. Akkor szólj, ha olyan problémát észlelsz, amit azonnal kezelni kell. Amennyiben a probléma nem igényel sürgős megoldást, akkor keress egy szervezőt a fesztivál területén, vagy menj az infópulthoz.

A Waldorfesztre vásárolt jegy, vagy bérlet megvásárlásával elfogadod, hogy az ott készült képeket a jövőben saját marketing tevékenységeinkre felhasználhatjuk, publikálhatjuk.

Programok

Mivel a programszervezés egy olyan szakma, hogy körülmények, programok tekintetében is bármikor jöhet olyan befolyásoló tényező, hogy a szervezők kénytelenek változtatni a meghirdetett terven, ezért a programváltoztatás jogát fenntartjuk. Természetesen nem szeretnénk változtatni mi sem, de ennek jogát fenntartjuk.

A rendezvényt rossz idő esetén is megtartjuk, azonban előfordulhat olyat vis major eset, amikor rendkívüli helyzetre hivatkozva a szervezők, hatóságok megtiltják a rendezvény bizonyos szakaszaiban az üzemelést, programok megtartását, a személyi sérülések elkerülése érdekében. Ezekért a változásokért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni.

Ha bármilyen észrevételed van, építő jellegű kritikád, vagy javaslatod, azt oszd meg velünk az info@waldorfeszt.hu email címen.

Köszönjük, hogy elfogadod és betartod a szabályokat! Érezd jól magad a Waldorfeszten!

Szőnyi tábor házirend

A tábor zavartalan működése érdekében, kérjük olvassátok el és tartsátok be a tábor házirendjét is.

  • Elektromos készülékek használata a szobákban tilos!(villanyfőző, kávéfőző, hősugárzó, nagy teljesítményű magnó, hangfal, hajszárító stb.)
  • Kérjük, hogy a szobák falait, a szobák berendezéseit ne firkálják össze, amennyiben ilyet észlelünk, úgy a festési költséget a szoba lakóival megtéríttetjük!
  • A szobákat a tábor elhagyásakor kérjük bezárni, a kulcsokat csak távozás napján kell leadni, az elvesztett kulcs másolási költségét ki kell fizetni!
  • A tábor átvett berendezéseit, felszereléseit hiánytalanul távozáskor a gondnoknak szükséges átadni.
  • A tábor területén csak a kijelölt helyen szabad tüzet rakni, felnőtt felügyelete mellett! A tűz eloltásáról is gondoskodni kell!
  • A tábor egész területén tilos a dohányzás! Dohányozni csak a kijelölt helyen lehet!
  • Távozás napján, reggel 9 óráig a szobákat, s azok kulcsait a gondnoknak, hiánytalanul kérjük leadni! (A csomagok megőrzésére hazautazásig egy helyiséget tudunk biztosítani, amennyiben ezt igénylik, kérjük érkezéskor jelezzék.)
  • A múzeum kapuját nyitvatartási időn túl bezárják, kérjük, a tábor Szőnyi utcai bejáratán (Szőnyi u. 30.) szíveskedjenek közlekedni!

Köszönjük, hogy elolvastad! Jó fesztiválozást kívánunk! ☺

Kapcsolat

email: info@waldorfeszt.hu

program: program@waldorfeszt.hu