Tizenhárom éve, amikor megszületett a Waldorfeszt kis magja, akkor olyan álmok fogalmazódtak meg bennünk, hogy egyszer majd reményeink szerint többnapos, szabadtéri fesztivált szervezzünk sokadmagunknak, békét és harmóniát éljünk meg együtt, nyitott és szabad közösségben. Évről-évre közeledtünk a fent leírt célokhoz, kitartó, türelmes lépésekben. Hagytuk, hogy organikusan érkezzen meg a tapasztalatunk, és fejlődjön a közösségünk.
Tavaly egy újabb hosszútávú fejezetet nyitottunk meg. 2032-re szeretnénk egy olyan gazdaságot és kulturális komplexumot működtetni, ahol egész évben szociális és gazdasági tevékenységeket tudunk végezni és kulturális programoknak tudunk teret adni, valahol az erdő és hegyek ölelésében. Hátrányos helyzetű személyek számára kert terápiás foglalkozásokat tervezünk indítani, valamint a hármas tagozódás alapján működő kulturális rendezvény helyszínt létrehozni. Erre az útra léptetjük most a Waldorfesztet és a Rügy egyesület tevékenységeit. Bízunk abban, hogy ezt is sikerül megteremtenünk és 2022-ben jól meg tudjuk alapozni az elkövetkező tíz év folyamatait.
Idén is Weöres Sándor sorai kerültek elénk, abban az alkotási folyamatban, amiben saját közösségünket és a Waldorfesztet építjük!
A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.
A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.
A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.
Az ima; rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket.